Iskolánk az előző évben sikeresen pályázott az Európai Unió Erasmus+ program keretében meghirdetett Nemzetközi Stratégiai Partnerségek programra.
A projektben hat ország (Törökország, Bulgária, Lengyelország, Spanyolország, Olaszország és Magyarország) egy-egy iskolája vesz részt.
Minden résztvevő iskola szervez egy találkozót, ahol a többi ország diákjaival közösen, találkozónként más-más témákkal foglalkozunk. Tevékenységünk vezérfonala az önkéntesség, amit a projekt neve is mutat: Volunteering is our job, azaz az önkéntesség a mi munkánk.
Arra szeretnénk felhívni a diákok és a helyi táradalom figyelmét, hogy számtalan probléma van körülöttünk, amire valamilyen megoldást kell találni, nem várhatunk állandóan az állam, vagy a civil szervezetek segítségére. Ezért vállalnak a résztvevő diákok önkéntes munkákat, hogy maguk is megtapasztalják ezeket a problémákat, és átérezzék annak súlyát, illetve hogy egy kis odafigyeléssel élhetőbbé tehetjük a világunkat. Fogyatékkal élő, vagy beteg emberekkel foglalkoznak, kertet építenek, állat menhelyet támogatnak, jótékonysági koncertet tartanak, árvaházi gyerekekkel foglalkoznak stb…
A közös tevékenységek során megismerik egymás kultúráját, szokásait és nem utolsósorban barátokra tehetnek szert. Az együttműködés közös nyelve az angol.
Az idei évben, januárban a törökországi Sivasban rendeztük meg az első találkozót, ahol a kiemelt témánk a fogyatékkal élőkkel való foglalkozás és a hulladékok újrahasznosítása. De előadást hallhattak az elhagyott, megkínzott állatokról, illetve egy állat menhelyet is meglátogattak, ahol segítettek az ott dolgozóknak.
A második találkozóra márciusban a lengyelországi Tarnowskie Góryban került sor. Itt a fő témánk a helytelen táplálkozás és az ezekből adódó egészségügyi problémák voltak, de foglalkoztunk az alapvető emberi jogok érvényesülésével is.
A harmadik találkozót a mi iskolánk rendezi áprilisban. Itt a környezetvédelem lesz a fő téma, de jótékonysági koncertet is szervezünk, ahol a projektben résztvevő diákok saját népdalaikkal szórakoztatják az érdeklődőket. A bevételt a hatvani kórház gyermekosztályának ajánljuk fel.
A projekt 2016 nyarán zárul, de azok a problémák, amelyekre felhívjuk a tanulók figyelmét, azok nem oldódnak meg. Ezért az önkéntes tevékenységet továbbra is szervezzük, mert fontos, hogy a szűkebb és tágabb környezetünkért, a társadalmunkért és az emberekért aggódó, ugyanakkor tenni akaró felnőttekké váljanak diákjaink.
Képek a törökországi találkozóról…
Képek a lengyelországi találkozóról…