„Játszva Szakmáz” – regionális egészségügyi verseny

A mai napon Szolnokon rendezték meg a „Játszva Szakmáz” regionális versenyt az egészségügyi képzésben résztvevő tanulóknak. A csapatok Szolnok, Mezőtúr, Karcag, Eger és Hatvan egészségügyi képzést nyújtó iskoláit képviselték. Tanulóink fantasztikus ereményeket értek el a 11. és 12. évfolyamos társaik között.
 
III. helyezett a „Gyógyító négyes” csapata:
Nagy Kitti, Kovács-Rádai Zselkye, Kovács Laura és Kiss Rebeka 10. E osztályos tanulók
 
Előkelő helyezést érte el a „Mosolyadók” csapata:
Berze Rózi, Maldrik Kamilla, Medgyesi Viktória és Kovács Míra színtén 10. E osztályos tanulók
 
Nagyon, nagyon büszkék vagyunk Rájuk! 💪🙂

Együtt álmodtuk és építettük meg a jövő városát

Diákjaink egy különleges tanulási élmény részesei lehettek a tanév végén megrendezett egyhetes táborban. Közösen tervezték meg és alkották meg azt a várost, amelyben szívesen élnének a jövőben. A projekt során a mai városok problémáiból kiindulva kerestek megoldásokat a jövő kihívásaira, legyen szó környezetszennyezésről, közlekedésről vagy élhető közösségi terekről.

Nem hagyományos tanórák keretében zajlott a munka. A diákok saját ötleteikből, belső motivációjukból kiindulva, alkotáson keresztül sajátították el a szükséges készségeket. A közös cél és a szabad alkotás lehetősége újfajta tanulási élményt nyújtott számukra.

A résztvevők különböző szerepkörökben dolgoztak, mindenkinek saját feladata és felelősségi területe volt. A város megalkotása azonban csak együttműködéssel valósulhatott meg, ezért a csapatmunka és a közös döntéshozatal a projekt egyik legfontosabb alappillére lett.

A tervezés és kivitelezés során modern technológiákat is alkalmaztak:

  • 3D nyomtatással készítették el az épületek és városi elemek modelljeit
  • mikrokontrollerekkel programoztak mozgó vagy világító részeket
  • lézervágással alakították ki az egyedi alkatrészeket
  • forrasztással valósították meg az egyszerűbb elektronikai megoldásokat

A foglalkozások során a diákok nemcsak technikai tudást szereztek, hanem fejlődtek a kreatív problémamegoldás, a kritikus gondolkodás, az érzelmi intelligencia és az együttműködés terén is. A saját alkotásaikon keresztül megtapasztalhatták, milyen érzés, amikor egy ötletből valóság születik.

Köszönjük az előkészítésben és a lebonyolításban aktívan résztvevő Bálint Miklós és Szabó Zoltán informatikus kollégák odaadó munkáját, valamint iskolánk fenntartójának anyagi támogatását.

Információk a nyári szünetre vonatkozóan

A legfontosabb információk a nyári szünetre vonatkozóan az alábbiak:

  • Ügyelet a nyári szünetben minden szerdán 8:00 ès 12:00 óra között.
  • Javító vizsga időpontja 2025.08.22. 8.00 órától. A javító vizsgára jelentkezni kell, a jelentkezési lap letölthető az iskola honlapjáról (https://szechenyi60.hu/letoltheto-dokumentumok). Ezt kitöltve és aláírva legkésőbb 2025.07.03-ig kell eljuttatni az iskola titkárságára.
  • A javító vizsgára a tanulók hozzák magukkal a bizonyítványukat és a vizsga során használható segédeszközöket!
  • Első tanítási nap 2025.09.01., kezdés 8.00 órakor osztályfőnöki órával, majd 9.00 órakor tanévnyitó ünnepség. Megjelenés ünnepi öltözetben.
  • Tankönyvosztás az első tanítási napon lesz.
  • A 9.-es diákok az első tanítási napon angol nyelvből szintfelmérő tesztet fognak kitölteni, ami a csoportokba történő besoroláshoz szükséges.

Kellemes feltöltődést, jó pihenést kívánunk mindenkinek a nyári szünetben!

Az iskola vezetősége