Pachino, Olaszország (2016. január 18-23.)

Pachino, Olaszország (2016. január 18-23.)

3 tanár és négy diák vett részt a találkozón. A találkozóra a diákok fő feladata volt, hogy video interjút készítsenek egy korai iskolaelhagyóval, valamint egy prezentációval bemutatni egy, az önkéntes munka területén kiemelkedő, nemzetközileg elismert híres magyar embert. Az olasz csapat javaslatára a csapatok egy jelenettel is készültek, ami bár nem tartozott a projektfeladatokhoz, a diákok nagy lelkesedéssel készültek rá.

A mobilitás során megtekintettük egymás videó filmjeit a korai iskolaelhagyókról. Az iskolaelhagyás egész Európában probléma. Ezzel kapcsolatban egy hatvani lánnyal készült interjú, aki a saját életét mesélte el, természetesen anonim módon. A filmet a résztvevő diákok készítették. A filmek megtekintése után a tanárok között élénk beszélgetés és eszmecsere kezdődött a probléma megoldására tett lépéseik tapasztalatairól, melynek során sokat tanulhattunk egymástól.

Az összes partner színdarabbal készült, amit a diákok angol nyelven mutattak be. Mindegyiküknek volt szerepe a színdarabban, vagy közvetlenül, szereplőként, vagy a díszlet elkészítésében. A szavazatok alapján a mienk volt a harmadik legjobb.

Prezentáció és film formájában bemutattunk egy magyar embert, aki az önkéntes munkája révén nemzetközileg elismert és tevékenysége példaként állítható a projekt résztvevői elé. Böjte Csabát,  Ferences-rendi szerzetest mutattuk be, aki árva gyerekek számára hozott létre és működtet árvaházat Erdélyben.

Meglátogattuk a pachino-i Agape és Emmaus Központot, ahol az olasz diákok egyhetes önkéntes tevékenységüket folytatták, és az arról készült videó prezentációt előzetesen megtekinthettük. A hazai csapat prezentációi révén sok hasznos információt tudhattunk meg az olasz oktatási rendszerről és önkéntes szervezetetekről. Az olasz nyelvleckék nagy élményt jelentettek minden résztvevő számára. A diákok számára ez a nyelv azért is nagyon vonzó, hiszen szeretik a híres olasz könnyűzenei előadók dalait, ami motiválja őket, hogy értsék ezt a nyelvet.

A környék történelmi és kulturális nevezetességeivel a programok utáni kirándulás során ismerkedhettünk meg.
Az iskolában népzenei esten vehettünk rész, és a szülők önkéntes munkája révén megkóstolhattuk a hagyományos olasz ételeket. Az Etna-nál tett látogatás során Olaszország egyik legérdekesebb természeti értékét láthattuk. Ezek a kirándulások sok ismerettel gazdagították a résztvevőket történelem, földrajz, művészettörténet és építészet terén.

Ez a találkozó nagy élményt jelentett mind a tanárok, mind a diákok számára. Többségük először járt mediterrán országban és megtapasztalhatta az ott élő népek mentalitását, pozitív életszemléletét. Egymás megértése  és elfogadása csak úgy lehetséges, ha megismerjük egymást.