LAN verseny a Széchenyiben!

img_lanwanKedves diákok, iskolánkban megrendezésre kerülő ingyenes LAN versenyt szeretnénk meghirdetni nektek.

Időpont
Az időpontot csak a jelentkezések után tudjuk megmondani, a jelentkezők számától függően, melyről email fogunk titeket tájékoztatni.
Helyszín: 3000, Hatvan Bajcsy-Zsilinszky út 6. | Széchenyi István Római Katolikus Középiskola.

Lebonyolítás
A csapatok, illetve játékosok számától függ. Csoport mérkőzések lesznek, utána az elődöntők és a döntők BO5-ös / BO3-as mérkőzések lesznek. Ha nagyszámú jelentkezés lesz, akkor egy Online Kvalifikációra kerül a sor és az ott legsikeresebb csapatok jöhetnek iskolánkba, előreláthatólag játékonként 4-6 csapat.

Nevezés
Nevezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet IDE KATTINTVA. Csak az itt leadott nevezéseket tudjuk elfogadni.
A nevezési határidő 2015. szeptember 30. (Szerda).

Eszközök
Iskolánk a monitort biztosítja, magáról a gépről, egérről és a billentyűzetről nektek kell gondoskodni, illetve az iskolába történő szállításról is.

A csapatok
A csapatoknak 5 főből kell állnia, és nem csak az iskolánk tanulói vehetnek részt az eseményen, hanem azok is, akiknek csapatában legalább 2 Széchenyis diák is van, azaz külsős diák is hozható saját fellelőségre!
A játékokban 5 fős csapatok versenyeznek, ez alól kivétel a Hearthstone.

Játékok

  • League of Legends
  • Counter Strike: GO
  • Counter Strike 1.6
  • Call of Duty 2
  • Call of Duty 4
  • Hearthstone