Közösségi szolgálat

Kedves Szülők! Kedves Diákok!

A 2012/2013. tanévtől kezdve a tanulóknak már a köznevelési törvény értelmében kötelező 50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteni ahhoz, hogy 2016-ban megkezdhessék az érettségi vizsgájukat. Iskolánkban az ötven órát, amelyből tíz óra bevezető és záró foglalkozásokra, szervezésre fordítható, és a kilencedik-tizenegyedik évfolyamon kell teljesíteni.

Ennek lényege, hogy minden tanuló többféle lehetőség közül választhat magának olyan feladatot, amelyet a fogadó intézmény felnőtt képviselője felügyel és irányít. A tanári kapcsolattartás mellett végezhető a közösségi szolgálat folyamatosan.

A kiosztott nyomtatott jelentkezési lap, szülői hozzájárulás kitöltése és aláírása után lehet az iskolai koordinátorral és osztályfőnökökkel együttműködve közösségi szolgálatot vállalni.

A jelentkezésen módosítani az iskolai koordinátorral történő egyeztetés után lehet.

Az előírt óraszám tanítási időn kívül tömbösítve is teljesíthető.

FONTOS!

A közösségi szolgálat teljesítése során a diákok – felügyelet mellett- naponta legfeljebb három órát (3×60 perc) tevékenykedhetnek az alábbi területeken.

Lehetőség szerint megadtuk azoknak az intézményeknek nevét, amelyekkel eddig együttműködési megállapodást kötöttünk az adott területen.

WORD FÁJL LETÖLTHETŐ

Csak olyan tevékenység számít közösségi szolgálatnak, amelyért nem kapnak a diákok fizetést, társadalmilag hasznos és valamelyik közösség javát szolgálja.

TÖRVÉNYI HÁTTÉR:

http://www.kozossegi.ofi.hu/Contents/ShowContentByTitle?title=T%C3%B6rv%C3%A9nyi%20h%C3%A1tt%C3%A9r

INTÉZMÉNYEK LISTÁJA:

EXCEL FÁJL LETÖLTHETŐ

Szeretnénk, ha a vidéki tanulók – a lehetőségekhez mérten – a lakóhelyükön végezhetnék ezt a közösségi szolgálatot. Több környező településen is vannak fogadó intézmények, illetve várjuk az Önök által/általatok javasolt helyi intézmények vezetőinek nevét, elérhetőségét, hogy felvehessük velük a kapcsolatot.

 

A közösségi szolgálat során a tanulók naplót vezetnek, amelyben rögzítik számukra, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytattak, valamint ők is feljegyezhetik élményeiket, tapasztalataikat. Ha van rá lehetőség, javasoljuk, hogy a közösségi szolgálat során a tanulók készítsenek fényképeket, rajzokat, esetleg kisfilmet is a munkájuk dokumentálására.

Reméljük, hogy minden diákunk megtalálja azt a területet és intézményt a lehetőségek közül, ahol örömmel és sikeresen tudja teljesíteni a közösségi szolgálatot.